|
ROMÁNAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG
GYERGYÓDITRÓI SZERVEZETE
ALAPSZABÁLYZAT
I. MEGNEVEZÉS
1. A szervezet neve RMDSZ Ditrói Szervezete – UDMR Organizatia Ditrau. Rövidítve: RMDSZ DSZ – UDMR OD.
2. A szervezet székhelye: Ditró.
3. A bélyegzőn a megnevezés románul és magyarul is szerepel. Levelek fejlécén a teljes megnevezés szerepel, magyar nyelven. A megnevezés esetenként román nyelven, vagy valamelyik világnyelven is előfordulhat.
II. A DSZ CÉLKITŰZÉSEI
4. Mint az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének tagszervezete, elfogadja a TESZ Alapszabályzatát, és a Társult Szervezetek Chartáját, felvállalja a TESZ Program megvalósítását Ditróban.
5. Elutasítja a társadalmi visszarendeződés minden formáját.
6. Kiemelt feladatának tartja, hogy a romániai magyarság alapvető érdekeinek megfelelően segítse mgfogalmazni, a belső önrendelkezés és helyi autonómia szellemében, a demokrácia, a jogállam, a piacgazdálkodás megvalósításának és nemzeti önazonoságunk megőrzésének helyi feladatait, és támogassa tagjait ezek megvalósításában.
7. A DSZ céljait a DSZ Programja tartalmazza.
III. A DSZ SZERKEZETE
8. A DSZ szerkezete a következőkből áll:
-tagok: mindazon fizikai és jogi személyek, akik elismerik a DSZ Alapszabályzatát, Programját, és csatlakozási szándékukat a Választmánynak bejelentik. A tagságot a szervezet bélyegzőjével ellátott tagkönyv igazolja.
-Választmány
-Elnök.
a) A Ditrói Szervezet az RMDSZ alapszintű, önállóan működő szervezeti egysége. Ditróban csak egy RMDSZ szervezet működhet, ha a TKT másképp nem dönt.
b) A Ditrói RMDSZ szervezet az Alapszabályzat keretei között önállóan állapítja meg saját belső felépítését, működési szabályait. Önállóan választja meg elnökét, elnökségének tagjait.
c) Az Alapszabályzatnak és a Programnak megfelelő önálló politikai tevékenységet folytat, amelyért maga, illetve tagjai vállaják a felelősséget.
d) A Ditrói Szervezet képviseli a Szövetséget a közvélemény előtt, valamint az állami és önkormányzati szervekkel, a civil, egyházi szervezetekkel való kapcsolataiban.
e) Szervezi Ditróban a helyi akciókat, rendezvényeket. Kialakítja a helyi közélet kérdéseiről a Szövetség álláspontját.
f) Küldöttei útján részt vesz a Szövetség területi és országos tevékenységében.
g) A DSZ dönt a polgármesterjelölt, valamint az alpogármesterjelölt személyéről, illetve a helyi tanácsosi lista összetételéről.
h) A DSZ szervezeti és működési szabályzatában meghatározott módon, bizonyos kérdésekben átruházhatja a döntési jogosulságot a helyi szervezet Választmányára vagy a TKT Elnökségére.
i) Dönt az Alapszabályzat által a hatáskörébe utalt kérdésekben
9. Pártoló tag lehet minden fizikai vagy jogi személy, aki támogatja a DSZ-t céljai elérésében.
10. A pártoló tag meghívottként, hozzászólási joggal részt vehet a DSZ tevékenységében.
11. A Választmány valamely tag javaslatára konszenzussal tiszteletbeli taggá és tiszteletbeli elnökkel
nevezheti ki mindazon személyiségeket, akik kiemelkedő érdemeket szereztek közösségünk és szerveztünk támogatásában.
12. A tiszteletbeli tagságot az Elnök által átnyújtott Díszoklevél igazolja.
13. A tagok jogai:
a) A szervezet Közgyűlésén minden jelenlevő tag egy szavazattal rendelkezik
b) A tag bármely tisztségre jelölhető, amennyiben az Alapszabályzat másként nem rendelkezik.
c) Minden tagnak joga van a szabad véleményalkotáshoz.
d) A tag kezdeményezésel fordulhat a Választmányhoz, és a Választmány köteles őt a kezdeményezés sorsáról értesíteni.
e) Minden tagnak joga van megfigyelőként részt venni a Választmány gyűlésein
f) A tag bármikor kiléphet a szervezetből. A kilépést köteles két héten belül a Választmány tudomására hozni.
14. A tagok kötelezettségei:
a) A tag köteles az Alapszabályzatot betartani.
b) A tag köteles a Választmány által hozott határozatokat betartani, és végrehajtásukat elősegíteni.
c) A tag köteles jövedelméből a DSZ fenntartásához hozzájárulni.
15. Az a tag, aki megszegi a DSZ-el szemben vállalt kötelezettségeit, a DSZ-ből kizárható.
16. A kizárást a Választmány konszenzussal határozza el. Az érintett félnek joga van az ülésen részt venni.
17. A kizárt tag a következő Közgyűlésen kérheti újrafelvételét.
18. A DSZ vezető testülete a Közgyűlés, amely a DSZ öszes tagját tömöríti.
19. A Közgyűlés évente
ülésezik. Az ülés időpontjáról a Választmány dönt.
20. 1. Rendkívüli Közgyűlés hívható össze:
a) a Választmány 7 tagjának kérésére
b) a DSZ tagságának 5 %-ának kérésére
c) 6 tag, TKT, vagy a területi Elnök ezt írásban kéri.
d) A beadványt a DSZ Elnökéhez kell benyújtani, továbbá iktatni kell A Gyergyó Területi Szervezetnél.
20. 2. A DSZ Elnöke 15 napon belül köteles öszehívni a Közgyűlést. Amennyiben a DSZ Elnöke nem hívja össze a Közgyűlést, akkor ezt a Gyergyó Területi RMDSZ köteles megtenni 15 napon belül.
21. A Közgyűlés munkálatait az Ülésvezető Elnökség vezeti, amelyet a Választmány nevez ki a Közgyűlés időpontja előtti utolsó ölésen.
22. A Közgyűlés a tagok 1/10-ének a jelenlétben határozatképes.
Közgyűlésnek a Ditrói Szervezetben tagsági jogaikat gyakorló személyek öszességét tekintjük. A Tisztújító vagy jelölő Közgyűlés akkor határozatképes, ha jelen van a területi Elnök vagy annak megbízottja.
23. A Közgyűlés a határozatait egyszerű többséggel hozza, amennyiben az Alapszabályzat másként nem rendelkezik.
24. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) az Alapszabályzat és a Program elfogadása, illetve módosítása
b) az Elnök és a Választmány megválasztása, nyílt vagy titkos szavazásal (ezt a Közgyűlésen jelenlevők döntik el)
c) a DSZ más szervezethez vagy szövetséghez való csatlakozása, ezekből való kilépése vagy önmaga feloszlatása ügyében döntés hozatala
d) a leköszönt Elnök és a Választmány beszámoltatása
25. A tisztségek betöltésére bármely tag jelölést tehet, és önjelöltek is felléphetnek.
26. A Közgyűlésen a Választmány döntése alapján meghívottak és a média képviselői is jelen lehetnek.
27. Két Közgyűlés között a DSZ döntéshozó testülete a Választmány.
28. A Választmány 11 tagból áll. Hivatalból tagja a Választmánynak az Elnök, egy orotvai képviselő, valamint az Egyháztanács, a civil szervezetek egyeztető tanácsa által kijelölt személy és a Ditrói Ifjusági Szervezet (DISZ) egy-egy, a nevezett szervezet által kijelölt tagja.
29. A Választmány legalább 7 tag jelenlétében határozatképes.
30. A Választmány döntéseit egyszerű többséggel hozza, amennyiben az Alapszabályzat másként nem rendelkezik. Minden választmányi tag egy szavazattal rendelkezik.
31. A Választmány ülését az Elnök vezeti, ennek hiányában az, akit az Elnök kinevez. A döntéshozatal beindítását az ülésvezető indítványozza.
32. A Választmány ülését at Elnök havonta hívja ösze.
33. A Választmány 4 tagjának kérése alapján az Elnök köteles rendkívüli ülést összehívni.
34. A Választmány kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) az országos szervezet, a TESZ és a DSZ Programjából és a mindennapi életből származódöntések meghozatala
b) a TESZ Konferencián résztvevő küldöttek kijelölése
c) jelöltlista állítása a helyhatósági választásokra
d) az Elnök tevékenységének időszakos számonkérése
e) saját működési szabályzat jóváhagyása
f) a DSZ-re vonatkozó szerződések és megállapodások jóváhagyása, amennyiben az Alapszabályzat másként nem rendelkezik
g) tagjai számára tevékenységi terület kijelölése
h) az alelnök, az ügyvezető titkár és a pénztáros megválasztása
i) a tagdíjak nagyságának meghatározása
j) a Közgyűlés időpontjának, Ülésvezető Elnökségének és napirendjének kijelölése
k) a DSZ költségvetésének jóváhagyása
l) tagok felvétele és kizárása, a szervezet bélyegzőjével ellátott tagkönyvek kibocsátása
m) tiszteletbeli tagok kinevezése.
n) Az a választmányi tag, aki háromszor igazolatlanul hiányzik, elvesziti ezen tisztségét. Helyébe lép a pótlistán soron következő személy.
35. A Választmány konszenzussal, meghatározott időre bevonhat saját munkájába bárkit a tagok közül.
36. A DSZ Elnökének kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) képviseli a DSZ-t
b) meghatározott alkalomra kinevezi helyettesét a Választmány tagjai közül
c) összehívja a Választmány ülését
d) a költségvetési tervezet összeállítása
e)a Választmány határozatai végrehajtásának biztosítása
f) átnyújtha a tiszteletbeli tagságot igazoló Díszoklevelet
g) Javaslatot tesz az alelnök, az ügyvezető titkár és a pénztáros személyére
h) Összehívja a frakciót havonta egy alkalommal
i) a Közgyűlés időpontjáról és napirendjéről szóló értesítést, valamint az ülésről készült jegyzőkönyvet köteles elköldeni a területi Elnöknek.
j) A Ditrói helyi tanácsosi listát a községi RMDSZ szervezet elnöke vezeti, amennyiben vállalja a jelölést.
k) Ha mandátumot szerez az Elnök ellátja a frakcióvezetői tisztséget is. Amennyiben a Ditrói RMDSZ szervezet Elnöke nem indul az önkormányzati választásokon, a frakcióvezető-jelölt személyéről a Ditrói RMDSZ szervezet dönt.
37. Az Elnök köteles beszámolni a Választmánynak a két választmányi ülés között végzett tevékenységéről.
38. a) A DSZ Elnök tisztségét nem töltheti be Ditró mindenkori polgármestere.
b) A frakcióvezető és az alpogármester személyéről a Ditrói RMDSZ Szervezet dönt.
c) Az alpogármester jelölt és a frakcióvezető jelölt személyére vonatkozó, valamint az alpogármester és a frakcióvezető visszahívására vonatkozó a Ditrói Szervezet által meghozot döntés kötelezi az RMDSZ listán mandátumot szerzett tanácsosokat.
d) A megválasztott tisztségviselők tevékenységükről félévente beszámolnak a Ditrói Szervezetnek.
IV. PÉNZÜGYI ÉS VAGYONI RENDELKEZÉSEK
39. 1. A DSZ anyagi forásai:
? a pénztáros és megbízottai által begyűjtött tagsági díjak
? adományok és a pártoló tagok hozzájárulásai
? kulturális és gazdasági tevékenységekből származó jövedelmek.
39. 2. A Ditrói Szervezet gazdálkodik az SZKT által magállapított elvek és szabályok szerint bevételeivel.
40. A tagdíjak nagyságát a megfelelő gazdasági tényezők figyelembevételével évente kell megállapítani, legkésőbb a megfelelő év március 31-ig.
V. A DSZ MEGSZŰNÉSE
41. A Közgyűlés 3-es többséggel, titkos szavazás alapján döntheti el a DSZ felbomlását vagy más szervezettel való egyesülését.
42. A DSZ megszűnése vagy felbomlása esetén a DSZ vagyonáról a Közgyűlés rendelkezik.
43. Ha a Közgyűlés összehívása lehetetlen, akkor a DSZ vagyonának a kezeléséről a Római Katolikus Egyház helybeli képviselőiből létrehozott kuratórium és a területi Választmány gondoskodik.
|